Everness kalandok

2014 tavaszán bukkantam rá az Everness fesztivál létezésére. Épp akkoriban kezdtem tudatosan a testi-lelki egészségemre fókuszálni. Több se kellett nekem, örömmel ugrottam fejest ebbe az új kalandba. 🙂
Azon a nyáron egy péntek-szombat-vasárnap vettem részt a tudatosság (másodszorra megrendezett) ünnepén. 

Az első perctől az utolsóig elámulva jártam-keltem az emberek között – ilyen fesztiválon még sosem voltam: az emberek kezében csak hellyel-közzel látni egy-egy sört, mindenki kedves és mosolygós, mindenkiről sugárzott a természetesség. Egység élmény volt ez számomra – ezt éreztem mozgás alatt, zenehallgatás közben, és pancsolás közben is.
A programok választéka a terület méretét meghazudtolóan hatalmas volt (gyerekek és felnőttek számára egyaránt), s talán, ha három helyen lehettem volna egyszerre, akkor sem jutottam volna el mindenhova, ami vonzott.
Mozgásformák sokasága kínálta magát minden résztvevőnek, és végre egy hely, ahol, ha épp fáradtak vagyunk, leülhetünk megnézni, mi is a különbség a sokféle jóga között, vagy hogyan zajlanak az egyéb mozgásformák.
A nyugodt pihenést nem csupán csodás tengerünk sűrű zöld partja biztosította. Lazíthattunk különböző meditációs alkalmakon, hangterápiás kezelésen, masszázson, és még sorolhatnám. Számomra a legélvezetesebb ellazulást az jelentette, amikor a fűben fekve, félálomban hallgattam a hangdrum csodálatos hangját, mert a délutáni csendben messzire elkúszott a csengő-bongó dallam.
Később aztán koncertek kezdődtek, de azok is úgy, hogy messze nem fülsiketítő a zene, mégis épp annyira hangos, hogy szinte a sejtjeink közé úszik. Ha a sokféle zenéből sikerült kiválasztanom az aktuális hangulatomhoz illőt, nem csupán zenét hallgathattam, hanem olyan spirituális élményben vehettem részt, hogy a valós józanságomat kétségbe vonó eufóriában lebegtem tovább a vízpartig, ahol a csillagos ég alatt mosolyogva, nyugalomban emészthettem, hogy mennyire egyszerű élmények adhatnak sejtszintig hatoló boldog állapotot, ha ki tudjuk nyitni a szívünket és megengedjük, hogy mindez megtörténjen velünk. Pedig látszólag mindössze annyi történt, hogy kb. 200 ember együtt énekelt, és mindenki fogta a mellette állók-ülők kezét. 20 éve nem volt részem hasonló élményben, és közben jöttem rá, hogy mennyire hiányzik. 🙂
Kézműveskedtünk, egészségről beszélgettünk, elgondolkodtató előadásokon és érdekes workshopokon vettünk részt.
Vendégként úgy éreztük, hogy a szervezők nagyon tudatosan kitalálták a legfontosabbakról a mit és a hogyant, és ehhez csatlakoztunk mi, résztvevők, akiknek értékrendje a szervezőkéhez hasonló. Így jött létre, hogy elképesztő színvonalon vigyáztunk együtt a természetre, a sok ember nem érződött nyomasztó tömegnek, és a legaktívabb órákban is találtunk egy nyugodt sarkot, ha épp nyugalomra vágytunk. Lenyűgöző élmény volt számomra! Annyira feltöltött, mintha energiatartalékokat csempészett volna belém.
Amint hazaindultam, tudtam: számolni fogom a napokat, hogy újra itt lehessek. 🙂

2015-ben aztán úgy alakult a nyár, hogy nem tudtam ott lenni a nyári fesztiválon. Először el voltam keseredve, de ez nem tartott sokáig, mert lehetőség nyílt az őszi Everness-feltöltődésre. 🙂
Fáradtan és kíváncsian érkeztünk. A hangulati elemek már az első pár órában elvarázsoltak minket: a díszletektől a zenéken át a lemenő nap csodájáig.
Az újabb koncert- és mozgásélményeken túl ebben az évben is rendkívül értékes előadásokat hallhattam. Jó volt látni, ahogy a hétköznapokban celebnek érzékelt embertársaink köztünk jöttek-mentek, beszélgettek, ettek, strandoltak, lazítottak és sorolhatnám. Egyszerűen csak ott voltunk mi, emberek együtt.
Az esti tábortűznél a dobkör fantasztikus és maradandó élményeket adott. 🙂
Csuda jól ki volt találva, hogyan fér meg egymás mellett az is, hogy éjszaka, akinek jól esik, hangos zenére rophatja hajnalig, nem zavarva azokat, akik a parton beszélgetnek a csillagos ég alatt, vagy azokat, akik a sátrukban az igazak álmát alusszák.
Az Indián nyár még jobban tetszett, ha ez lehetséges egyáltalán. Ugyan némileg kevesebb program várt ránk, mint nyáron, de családiasabb (jóval kevesebben voltunk), és ehhezhozzátett a késő nyári hangulat is. Ha el tudjátok képzelni, hogy létezik egy fesztivál, ami a harmóniáról, a nyugalomról és a feltöltődésről szól, hát számomra ez abszolút ilyen volt, 2015 szeptemberében.
A második Everness-élmény után is energikusan, kipihenve, kiegyensúlyozottan értünk haza. 🙂

2016-ban, úton odafelé már szinte úgy éreztem, haza megyek. Így is volt: otthon sem mindig egyforma a hangulat. 🙂
Ebben az évben tavasszal az a hír járta, hogy rengetegen lesznek nyáron. Már áprilisban alig volt szálláshely a nyári fesztiválra. Na, sebaj, gondoltam, az őszi eseményen ígyis-úgyis ott leszek. El is telt hamar a nyár, s elérkezett az idő. 🙂
Talán mondanom sem kell, ezúttal is alig vártam, hogy ott legyek, s az elmúlt két alkalom jó élményeiből egy kép élt a fejemben arról, nagyjából milyen lesz az idei összejövetel.
Voltak is csodás koncertek, és érdekes előadást is hallottunk. Ám azt tapasztaltuk, hogy a program kínálat jóval tovább csökkent, de idén is ismertünk meg számunkra új, nagyszerű zenei előadókat, hallottunk remek előadást, és ezek mind lelki táplálékként szolgálnak.
Továbbra is rendkívülinek tartom azt, hogy mennyire természetbarát ez az esemény. Szinte minden újrahasznosítható, nyomot alig hagyunk magunk után.
Ebben az évben is többféle mozgásforma volt, voltak újak is, némileg “eldiszkósodott” a választék. Lehetett például rúdfitneszt kipróbálni, és tantra táncolni pop-zenére. Érdekes választás. Egészen értetlenül meg voltunk lepve, a hajnali szeletelős zenéről nem is beszélve. Hát, sokfélék vagyunk, mi tagadás. 🙂
Ami viszont némileg elvett az élményből (és ezúton kérlek benneteket, az alábbi sorokat segítő szándékú észrevételekként olvassátok) az az volt, hogy idén minden zenés esemény üvöltött, így ez alatt a néhány nap alatt az éjszaka csendje úgy 2 és 7 óra között aranyat ért. Napközben, ha nem ültünk közel valamelyik zenés helyhez, akkor többféle zenét egyszerre hallottunk. Hiányoltuk a nyugalmat, a langyos szellővel szálló halk morajt és dallamokat, a néha szükséges csöndet, a hullámok csobogásának hangját. Azt, ami volt ez a fesztivál tavaly és tavalyelőtt.
A bejáratnál derült ki, hogy a sátrazási lehetőség ára hibás volt az előzőleg kiküldött e-mailben. A hölgy saját bevallása szerint látta ezt, bocsi. Hát, semmi gond, részemről örültem az e-mailnek, mert csupa hasznos információt adott át, de kérünk szépen benneteket, ha már észreveszitek, egy korrekciós e-mailben tájékoztassatok bennünket a valós árról.
Furán volt kitalálva az autók parkolásának rendje. A fesztivál területén csak azok hagyhatták autóikat, akiknek helyben szállásuk volt, ám a sátrazók csak kint parkolhattak. Mindezt csupán azért nem értettük, mert aki szobában lakik, az könnyebben elhelyezi a motyóját, a sátrazóknak ezt jóval kényelmetlenebb megoldani – nagyobb szükség volna az autónkra, tároló hely gyanánt. A bejáratnál arról kaptunk tájékoztatást, hogy az összes belső parkoló tele van. Elég gyorsan összehúztuk a szemöldökünket, amint a parkolók – és számos üres hely – mellett elmentünk. Szívesen betartjuk a helyi szabályokat, és kint hagyjuk az autót, de furcsálltuk a helyzetet. Sátorállítás ideje alatt bent parkoltunk, majd figyelmeztettek bennünket, hogy álljunk el, mert az ott tűzoltósági átjáró terület, és emiatt üresen kell hagyni. Természetesen elálltunk, majd egy nappal később tele volt autókkal az a rész. Értetlenül vettük tudomásul.
Ezen fenti észrevételek egy szemszöget tükröznek, saját megtapasztalást, és nyilván apróságok. Azt is értjük, hogy minden változik, alakul. Ám az elmúlt Evernessek tapasztalataihoz képest egészen furcsa volt az összevisszaság. Találgattunk. Vajon mások szervezték? Vajon hogyan esett szét a jól szervezett tudatosság? Talán valamilyen okból nem volt érdemes vagy nem volt idő, stb., több energiát fektetni bele?
Idén az “eldiszkósodott” Everness nagyon hasonló volt a többi fesztiválhoz. Szeretek fesztiválozni, félreértés ne essék. 🙂 Csupán némileg csalódás volt, hogy épp az, amitől ez a fesztivál más volt, mint a többi, ami kiemelte más események közül, az az idei Indián nyáron nem volt érezhető. Élmény volt, de fáradtan értünk haza.
Ígyhát, újra számolni kezdtük a napokat, ezúttal reményteljesen, hogy jövőre újra a tudatosság fogja áthatni ezt az eseményt, és együtt töltődhetünk fel, mielőtt 2017-ben nekivágunk a sötét, borús, hideg télnek.